Attila.M 2009.12.27. 14:48

cairns

Az elmúlt két hétben sokminden történt, de most a legfrisebb élményekről írok csak. Merhogy ezek a legfrissebbek :) Most jelenleg Cairns mellett, Mossman faluban vagyunk, "rokonoknál". Akiknél vagyunk ott a lány félig magyar, de nem beszél 1 szót sem magyarul, a srác meg félig Aboriginal, félig német-magyar. Persze ő is csak angolul beszél. Az elmúlt 2 nap érdekesebb voplt mint az elmúlt 3 hét összesen.

Az út Brisbane ből (ahol lakunk) 2,5 órára van repülővel. A repülőút nem volt valami ronda, mivel végig a part mellett, meg a nagy korallzátony mellett repültünk. Mossman, Cairnstől 1 órára van autóval északra. Ez a kis falu az esőerdő közepén van, az ossanparton. Mivel itt már elég közel vagyunk az egyenlítőhöz, az éghajlat is ennek megfelelő. Hihetetlen magas páratartalom, és állat meleg. Itt még több állat van mint lejjebb. Gyakorlatilag minden méteren több száz rovar van. Az aprótól a 30 centisig. Néhány állat amit eddig láttunk. Bár ezeket a képeket Brisbane- ben csináltuk:

Ez egy Possum. Amit mi Oposszumnak hívunk. Ez épp a kukákat túrta. Barátságos állat, de azért egy kicsit félős.

Ez egy Lizzard. Ahogy látszik, a 20 centis csempénél valamivel nagyobb. Ezt a fürdőnkben találtuk, a Berni éppen ment fürdeni :)

 

Ez a Possumot munka közben találtam, amikor épp vágtam ki egy fát. hagyta hogy fényképezzem, nagyon barátságos volt.

Ez egy imádkozó sáska. Ezt fűnyírás közben találtam. ( a kéz a főnökömé :) )


Ez a híres kockamedúza. Szerencsére ez már nem élt. Mi azért elmentünk az élőhelyérefürdeni egy jót .) De erről majd később.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez a Lizzard legalább 1 méteres volt. A kertben találtam.

Amint ideértünk, az első nap kimetünk hajóval a Mossman folyóra. Ennek a folyónak az az érdekessége, hogy egy kis 1 kilóméteres szakaszon 4-500 krokodil van. A legnagyobb 5 méter körül van. Később ezt egészen közelről tapasztaltuk meg... Legelőször egy kis szervezett hajóuttal mentünk krokodillesre. Sajna a krokik napközben nem valami aktívak, a víz alatt vannak nagyrészt, vagy alszanak. Így ekkor csak egyetlen nyamvadt kis krokit láttunk.

Az igazi móka este volt, amikor vendéglátónkkal, Anthony val lementünk a folyóra halászni. Éjszaka. Vagyis a halászás nem is a megfelelő szó, mert az Aboriginalok bambusz "dárdákkal" fognak halat. Mi eléggé bíztunk a srácban, így belementünk az éjszakai krokilesbe. Ezt úgy kell elképzelni, hogy az esőerdő kellős közepén van egy folyó, ami szó szerint hemzseg a krokodiloktól. És ez nem az állatkert, itt nincsenek őrök, és kertés. Este 7 kor indultunk el hárman. Barkasz, Anthony meg én. Nem nagyon sejtettük hogy milyen lesz, így belemetünk.

  

Látszik hogy mekkora csónakkal mentünk, hát ez nem sokat vég az 5 méteres krokik ellen. Azt még tudni kell, hogy ezen a folyón az éjszakai vadászatot csak az Aboriginalok csinálják. Hihetetlen szerencsések vagyunk, hogy egy ilyenre minket elvitt egy helyi Aboriginal. Nem sok embernek adatik ez meg.

Ahol a csónakot leengedtük, ezek a táblák vannak:

Szóval tényleg nem csak felhajtás az egész. Itt marhára sok a kroki. Mint ahogy azt nemsokára meg is láttuk. Amikor elindultunk, már sötét volt. Azt tudni kell hogy az esőerdőben mindig mindenféle hangok vannak. És sosem tudod hogy mi micsoda. A víz tele volt hatalmas medúzákkal, és halakkal. Nem mondom hogy teljes biztonságban éreztem magam a lélekvesztőben. Nem sokat kellett várni az első krokodilra, mivel szó szerint, és túlzás nélkül, minden 10-20 méterben volt egy kroki. Mi véletlenül sem a folyó közepén csónakáztunk, hanem a folyó szélén mivel itt sekély a víz, és itt lehet a halakat ledobni lándzsával. És persze a krokik is itt tanyáznak... Hihetetlen élmény volt. körülbelül 2 órát voltunk kint, de láttunk vagy 20 krokodilt. Ezek körülbelül 1-2 méterre voltak tőlünk átlagban. Hiába írom le, ezt nem nagyon lehet visszaadni. Képeket sajna nem tudtunk csinálni, mert korom sötét volt. Szó szerint. 1 darab reflektorunk volt, azzal csalogattuk a halakat, és néztük a krokikat.

A halászás közben egyszercsak kiszúrtunk egy hatalmas krokeszt. Illetve az Anthony. Abban a pillanatban amint meglátta, elkezdtünk menni felé. Ahogy közelebb értünk, láttuk meg hogy minimum 4- 4.5 méteres. A csónakunk volt 3... Beszarás. Ez az állat (Anthony) rákapcsolt, és egyerűen rámentünk a krokodilra. Ekkora adrenalinfröccsöt akkor kaptam utoljára, amikor kiugrottam a repülőből. A krokodil ugrott egy hatalmasat, és fújtatott mint egy bika. Mindezt tőlünk úgy 20-30 centire. Elképesztően nagy volt. Körülbelül a feje volt úgy legalább másfél méteres. De ami a leg megdöbbentőbb volt, az a gyorsasága. Hihetetlen robbanékony. Elég jó kis 20 lóerős motor volt a csónakunkon, de lazán  legyorsult. Meg volt ijedve tőlünk, és menekülni kezdett. Legalábbis úgy tűnt. vagy csak ezt akarom hinni :) Mindenesetre én már voltam pár országban, de eddig ez volt a leghihetetlenebb élményem. A kroki úszott mellettünk egy 5-10 mp-ig, aztán elmentünk. Ilyet azért nem mindennap él át az ember. Ez a kép a csónakon készült:

Egyébként ugyanebben a folyóban, meg is fürödtünk. természetesen ki volt rakva a tábla hogy krokodilveszély, fürödni tilos, de mi azért csak kipróbáltuk. :) itten e:

Másnap visszamentün ugyanide, de már csak azért hogy kihajózzunk a folyón keresztül az oceánra, egy lakatlan szigetre. Ez a kis sziget kb. pár száz méter hosszú és szélet, rajta egy esőerdő van, rengeteg állat, és krokodilveszély... Ezek a képek itt készültek. Azért a képekhez még azt el kell mondani, hogy itt Cairns nél van a világon a legtöbb kockamedúza. Ez az a medúza, ami 1-2 perc alatt megöl egy embert. Egyetlen csípéssel. Aboriginal vezetőnk azt mondta hogy fürödhetünk, úgyhogy mi megtettük:) Mondjuk azért teljesen nyugodt nem voltam, de bíztam benne hogy nem akar minket eltenni láb alól. A képek.: Ezeket a képeket nem a netről loptam. mi csináltuk őket... Hihetetlen, még nekünk is.

Ahogy a képeken is látszik, nem annyira randa hely. A víz 30 fok körüli. Fürödni elméletileg nem lehet a kockamedúzák miatt. De mint ahogy mondtam, mi azért kipróbáltuk:)

Na most még néhány kép, amiket kommnetálok, aztám megyek aludni. Holnap megyünk Tableland re, amit még én sem tudok hogy mi :)

Ez a kép magálrt beszél szerintem. Itt a krokiveszélyt komolyan kell venni.

Ez a strand Cairns-ben van. Azért van az ossanparton, mert abba nem lehet fürödni ahogy mondtam. csak nekünk :)

Ez a nagy korallzátony fentről.

Ők a Reuben testvérei :)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://irany-ausztralia.blog.hu/api/trackback/id/tr501626155

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Borbély Tímea 2009.12.28. 12:42:36

Sziasztok, Ti nagyon bátrak!

Úgy elképzelem, ahogy a Detti megpillantja egyszál "suna"-ban azt az állatot a fürdő sarkában.... :-)
Ez az előtt, vagy az után volt, hogy nem ment el az éjszakai krokilesre?
Tényleg, Te addig mit csináltál, Detti?

Látjuk, hogy nem unatkoztok!!
Tökjók a beszámolók is, már amit megírtok...

Na pusza, majd, remélem, szilveszterkor beszélünk :-)

Timi, Peti

U.I. 1.: anyu is puszil benneteket
U.I. 2.: Peti krokodilbőr cipőt, de minimum egy krokifogat akar!!!!

Attila.M 2009.12.28. 13:00:28

Hát, ami azt illeti nem unatkozunk. Párszor már megkísértettük a sorsot, holnap még utoljára megtesszük. Megyünk a kockamedúzák közé úszni :) majd beszámolunk. Dettike puszilja aki megérdemli. (Pl.: cscs) Na aztán ti is írjatok szorgalmasan, hogy kivel mi van meg ilyenek.

Gergely_ 2009.12.28. 21:09:37

Csodálkozom,hogy a Barnát még nem harapta vagy ette meg valami.Egy olyan Opossumot hozhatnátok,ha majd jöttök hazafelé.Amúgy remélem nem volt semmilyen komolyabb gond Berni színes ásítása kivételével:D
És tessék a májatokat edzésben tartani...
süti beállítások módosítása